Magyarországból sem engedik Ukrajnába Putyin híveit

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
7
Betűméret:

Sem szerb, sem orosz állampolgárok nem léphetnek be Ukrajna területére a kárpátaljai határállomásokon, ha a szakadárok támogatásának legapróbb gyanúja is felmerül.

Az elmúlt időszakban 177 orosz és szerb állampolgárt fordítottak vissza az ungvári és csapi határállomásokról az ukrán hatóságok, mert felmerült a gyanúja, hogy szabotázsra vagy más felforgató akciókra készülhetnek az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok megbízásából. Az ukrán határőrség Nyugati Regionális Igazgatóságának parancsnokhelyettese a sajtónak elmondta, hogy az orosz beutazókon kívül eddig mintegy két tucat szerb állampolgártól tagadták meg a beutazást, mivel vagy gyanús holmikat szállítottak, vagy nem tudtak kellően megalapozott magyarázatot adni utazásuk céljáról.

Az egyik szerb kocsijában például egy teljes öltözékre való terepszínű ruházatot, valamint Putyinról szóló könyveket találtak. Egy másiknál szintén az orosz harci taktikákról szóló, akár kiképzési célokra is használható könyvek tömege a visszautasítás oka, míg mások a tervezett szálláshelyükről nem tudtak számot adni, vagy nem rendelkeztek az Ukrajnai tartózkodás előfeltételeként megállapított napi 5 ezer hrivnya költőpénzzel. Az ilyen eseteket a határőrizeti szervek azonnal jelentik a titkosszolgálatnak, és a biztonsági szervek döntenek a beutazni kívánó személy további sorsáról, közölte Volodimir Seremet.

 

Palkó István

Forrás:
Kárpátinfo.net 

comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.