Nagydobronyba látogattak a Budai Református Gyülekezet tagjai

Kárpátalján jártak a Budai Református Gyülekezet tagjai szeptember 27–28-án. A budai gyülekezet sokféle jótékonysági programot szervez. Minden évben kiválaszt olyan határon túli magyar intézményeket – református líceum, óvoda, szakkollégium stb. –, melyeket valamilyen módon támogatni kíván. Idén ősszel a Nagydobronyi Református Líceumra esett a választásuk, melyet már korábban, a felújítási munkálatok idején is segítettek.
2014 nyarán szorgos önkéntesek és munkatársak segítségével nyitva tartották a már teljes formájában felújított, lenyűgöző budai református templomot. A munkatársakból álló kis csapat Csenki Zsuzsanna diakóniai gondnok vezetésével a nyáron összegyűlt adományok összegét egy rövid, de annál örömtelibb látogatással összekötve személyesen adta át a líceum igazgatójának, Gál Erikának. A kedves vendégek megtekintették a Nagydobronyi Református Líceum új részlegét, az étkezdét és a kollégiumot is.
A vasárnapi istentiszteletet a Budai Református Gyülekezet egyik lelkésze, Szontágh Szabolcs tartotta meg. Prédikációjának témája A határtalan szeretet volt a János evangéliuma 3. fejezetének 16. verse alapján: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

budai_gyulekezet_dobrony_01
Az istentiszteleten felszólalt Árvai László, a Református Missziói Központ gazdasági vezetője és Kolozsi András helyi lelkipásztor. A különleges alkalom tiszteletére Horkay László nyugalmazott püspök vezetésével szolgált a nagydobronyi református gyülekezet kórusa is.
A budai gyülekezet kiküldöttjei nem egész két napot töltöttek Kárpátalján, de hasznos szolgálatot végeztek nemcsak Nagydobronyban, hanem Beregszászban is. Az elmúlt években több alkalommal is segítséget nyújtottak a Kálvin János Református Vendégszállás fejlesztésében. Most ágytakarókat ajándékoztak a kollégisták számára, melyet a budai gyülekezet asszonyköre készített.
A Budai Református Gyülekezet nemcsak a kárpátaljaiakat segíti, hanem a többi kisebbségi magyarlakta területeken élőket is. Isten áldja meg további munkájukat!

Géci Nóra

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

A NAGYDOBRONYI REFORMÁTUS LÍCEUM

PÓTFELVÉTELT

HÍRDET A 2014/2015-ös TANÉVRE A 8., 9. és 10. OSZTÁLYOKBA

 

A Nagydobronyi Református Líceumba azon diákok jelentkezését várjuk, akik 2014-ban fejezték be az általános iskola 7., 8 és 9. osztályát. A 10. és 11. osztályokban az oktatás fizika-matematika, illetve biológia-kémia tagozaton történik. Ennek megfelelően emelt óraszámban oktatjuk a fizikát, matematikát, biológiát, kémiát. Emellett egyházi tantárgyak és fakultatív órák várják a diákokat. A diákjaink külföldi vendégtanár segítségével emelt szinten tanulhatják az angol nyelvet, igény szerint hangszeres képzésre is van lehetőség.

A 8.  9. és 10. osztályba jelentkezőknek írásbeli vizsgát kell tenniük (teszt formájában) matematikából, magyar nyelv és irodalomból és bibliaismeretből, amit az általános iskola 5-7. (8.o.-ba), 

5-8. (9.o-ba), 5-9. (10.o.-ba) osztályainak tananyaga alapján állítunk össze.

Minden felvételt nyert diák részére kollégiumot és teljes ellátást biztosítunk, amelyhez a szülőktől szükség és lehetőség szerint támogatást kérünk.

A felvételi vizsgák időpontja: augusztus 11. , 9:00 óra, (vizsgadíj: 25 UAH).

 

Jelentkezni a honlapunkról letölthető és a líceumban igényelhető jelentkezési lapon lehet. A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkész zárt borítékban csatolt ajánlólevele.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Címünk: 89463, Ungvári járás,  Nagydobrony, Alvég u.5.

Tel./fax: 822-714298

 

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web: www.dobronyigimi.at.ua

 

 

 

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

Adománygyűjtés!!!

Az ungvári járási adminisztráció kéri a lakosságot, hogy lehetőség szerint segítsenek tartós élelmiszer adománnyal az ukrán katonáknak valamint a háborús övezetben élő civil lakosságnak. A járás vezetői ígéretet tettek, hogy a felajánlásokat személyesen adják át és valóban az érintettek kapják majd meg!

Az adományokkal kapcsolatban kérjük Popka Erzsébetet keressék a községházán,

JÚLIUS. 21-22 (munkaidőben) és 23-án délig. 

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

ÁRAMSZÜNET

Szerdán (2014.08.06) kedvező időjárás esetén karbantartási munkák miatt

Nagydobrony egész területén áramszünet lesz
(8.00-16.00-ig).

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

NAGYDOBRONYIAK FIGYELEM!

Hirtelen, meglepő módon megugrott a bűncselekmények száma községünkben az elmúlt hetekben, napokban! Ma reggelre is több lopás történt (hidak vasszerkezetének felszedése több ház előtt, valamint nagy területen elültetett facsemetéket húztak ki gyökerestől). Ez csak a kezdet, mi lesz mikor a mezők, földek, fóliák már termést hoznak??? Talán el kellene gondolkodni a község lakóinak, hogy megvédjék értékeiket és ennek érdekében össze kellene fogni!

Tisztelt lakosság! A KEMÉNY MUNKÁVAL MEGMŰVELT FÖLDEK VÉDELME NEM FONTOS?
TISZTELT VÁLLALKOZÓK! AZ IPARI LÉTESITMÉNYEK VÉDELME NEM FONTOS?

 

Bővebben...

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

Figyelem

FIGYELEM!!! ÁRAMSZÜNET!!!
Holnap (2014.03.12) 8:00 tól 15.00-ig szünetel az áramszolgáltatás az alábbi utcákban:
Éger utca
Csongor út (39-es házszámig)
Virág utca.

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 

További cikkeink...

1. oldal / 22

Támogatóink: