Behajtottak az orosz segélyszállító teherautók Ukrajnába

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
5
Betűméret:

Az orosz humanitárius segélyt szállító első teherautók pénteken behajtottak Ukrajna területére, és jelenleg Izvarino határátkelőhelyen tartózkodnak.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni jelentése szerint az első járműoszlop 32 teherautóból állt, a délkelet-ukrajnai városok lakóinak szánt élelmiszerrel és kamionközszükségleti cikkekkel. Előzőleg az orosz külügyminisztérium arról számolt be, hogy kimerült minden ürügy a több mint egy hete az orosz-ukrán határon állomásozó orosz konvoj késleltetésére, ezért elindították a járműveket.

 

A Nemzetközi Vöröskereszt korábban azt közölte, minden érintett fél beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a konvoj beléphessen az országba. A járműoszlopnak úgy kell haladnia célja felé, hogy a konfliktusban érintett felek közben nem tartják tiszteletben a fegyvernyugvásra tett ígéreteiket.

Az összesen mintegy 1800 tonna rakományt - élelmiszert, vizet, gyógyszereket, hálózsákokat és áramfejlesztőket - szállító több mint 280 teherautó augusztus 12-én indult el az orosz főváros, Moszkva környékéről, két nap múlva érkezett az ukrán határ közelébe, s azóta a rosztovi területen várakozott.

Oroszország az Ukrajna keleti részében kialakult humanitárius helyzetre való tekintettel augusztus elején az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt kezdeményezte, hogy nemzetközi küldetés keretében induljon orosz segély a régióba. Kijev korábban arra figyelmeztetett, hogy orosz erők a humanitárius segélynyújtás ürügyén benyomulhatnak Kelet-Ukrajnába.

hvg.hu 

comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.