Rét

Nagydobrony környékét a régmúlt időkben szinte teljes egészében erdők borították. A növekvő hely és tüzelőanyag igény miatt ezek jelentős részét mára kiirtották, és szántóföldként vagy legelőként hasznosították. Az erdőgazdálkodás miatt időnként még manapság is kivágják az elöregedett erdőterületeket. Ezek a szukcesszió során fokozatosan visszaalakulnak erdővé. Ez egy viszonylag lassú, de természetes folyamat, melynek során a lágyszárúakat és magaskórósokat folyamatosan felváltják a bozótosok, aztán a fiatal ligeterdők, és végül az érett, zárt erdők.

Az irtásokon kialakuló lágyszárú réti növényzetet mindenképpen bolygatottnak kell tekintenünk, jellemzőek a pionír és kozmopolita, tágtűrésű fajok, mint például a tejoltó galaj (Galium verum), réti boglárka (Ranunculus acris), apró szulák (Convolvulus arvensis), vadmurok (Daucus carota), katángkóró (Cychorium intybus) és a ragadós galaj (Galium aparine). Emellett ezeken a területeken jelentős mennyiségben találkozhatunk betelepített, nem őshonos (invazív) fajokkal, mint az egynyári seprence (Erigeron anuus), óriás aranyvessző (Solidago gigantea), parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), stb. A pázsitfűfélék közül legjellemzőbbek a franciaperje (Arrhenatherum elatius), a fakó muhar (Setaria glauca), a mezei komócsin (Phleum pratense) és egyéb elterjedt fajok. A nedvesebb területeken megjelennek a sás (Carex ssp.) és szittyó (Juncus ssp.) fajok is. A magaskórósok közül meg kell említenünk a héjakút mácsonyát (Dipsacus laciniatus) és a mezei aszatot (Cirsium arvense), amelyek magasan kiemelkedve az aljnövényzetből, rögtön szembe tűnnek.

A lágyszárúakon kívül, a rét korával arányosan nő a fás szárúak aránya is általában. Ez a szukcesszió folyamatának köszönhető. Amennyiben szeretnék megőrizni a rét jelleget, azt kaszálással vagy legeltetéssel teszik. Az erdőszegélyen hamar megjelennek az erdőalkotó fajok, amik ilyen körülmények között gyorsan nőnek. Emellett jellemző még egy erőteljes cserjésedés is. A legjellemzőbb fás szárú fajok között megtalálhatjuk a vadrózsát (Rosa canina), a kecskefüzet (Salix caprea), kecskerágót (Euonymus europaeus), az egybibés galagonyát (Ccrataegus monogyna), madárberkenyét (Sorbus aucuparia), a hamvas szedret (Rubus caesius), vagy a kökényt (Prunus spinosa) is. Ezek termése a téli időszakban jelentős tápanyagforrást jelent sok madár és egyéb állat számára, ezért az ilyen cserjés területeket is az erdő fontos részének kell tekintenünk.