Lavrov: megegyezés született a humanitárius konvoj ügyében

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
1
Betűméret:

Megegyezés született a kelet-ukrajnai válságövezetbe küldött orosz segélykonvoj ügyében a berlini német-francia-orosz-ukrán külügyminiszteri találkozón - jelentette be az orosz diplomácia vezetője hétfőn a német fővárosban.

 

    Szergej Lavrov azt mondta: valamennyi kérdést lezártak, és Ukrajna megállapodást kötött a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával (ICRC) a konvoj sorsáról. Részleteket nem közölt, így nem ismert, hogy nyitnak-e a segélyszállító teherautóknak biztonsági folyosót, ahol tűzszünet volna érvényben. Lavrov csupán annyit jegyzett meg, hogy a segítség rövidesen megérkezik oda, "ahol szükség van rá".
    Az orosz külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna keleti részét "humanitárius katasztrófa" sújtja, a lakosság szenved az előrenyomuló ukrán hadsereg támadásaitól, ezért fegyvernyugvásra van szükség, amiről azonban - állította - az ukrán fél hozzáállása miatt nem sikerült megállapodni a berlini egyeztetésen.
    Oroszország "feltétel nélküli fegyvernyugvást szorgalmaz, de az ukránok sajnos továbbra is feltételeket támasztanak" - mondta. Hozzátette: nem lehet kizárni, hogy egy következő találkozón létrejön a megállapodás, addig azonban, amíg az ukránok katonai erővel akarják megoldani a konfliktust, nincs értelme a tárgyalásnak.
    Az orosz külügyminiszter visszautasította a kijevi vezetők állítását, hogy Moszkva jogsértő módon haditechnikát szállít ukrán területre. Az a kijevi állítás pedig "a fantázia szüleménye", hogy az ukrán hadsereg megsemmisített egy Ukrajnába behatoló orosz harcjárműoszlopot - emelte ki.
    Az viszont igaz - tette hozzá Lavrov -, hogy csapatokat vontak össze az ukrán határ térségében, de erre nagy szükség van, hiszen "nem lehetünk eléggé óvatosak, ha határainktól néhány kilométerre háborút folytatnak tüzérség, légierő és talán ballisztikus rakéták bevetésével".
    Német kezdeményezésre Berlinben vasárnap este kezdett tárgyalást Frank-Walter Steinmeier német, Pavlo Klimkin ukrán, Laurent Fabius francia külügyminiszter és Szergej Lavrov. A kezdeményezés célja az volt, hogy újraindítsák az ukrán válság békés, politikai rendezésének folyamatát.
A megbeszélés hétfő hajnalban ért véget. "Nehéz tárgyalásokat folytattunk, úgy gondolom azonban, hogy egyes kérdésekben előrelépés történt" - értékelte a találkozót Frank-Walter Steinmeier. Hozzátette: a tárgyalásokon a harcok leállításáról és a polgári lakosság humanitárius megsegítéséről volt szó, a következő lépésként pedig a külügyminiszterek tájékoztatják a berlini megbeszélésekről országuk vezetőit, és hétfőn vagy kedden eldől, hogyan folytatják a párbeszédet.
Oroszország az előző kedden indított Moszkva környékéről Ukrajna felé egy 280 teherautóból álló konvojt, amely pénteken érkezett a határhoz.
Angela Merkel német kancellár meghívást kapott szombatra Kijevbe az ukrajnai válság megoldásáról szóló politikai tárgyalásokra, és gondolkodik azon, hogy elfogadja-e ezt - közölte hétfőn a német kormány egyik szóvivője.



MTI 

comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.