Két hónapba is beletelhet, mire pótolják a betiltott termékeket a moszkvai boltokban

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
4
Betűméret:

Egy hét-két hónap szükséges ahhoz, hogy a moszkvai üzletek pótolják az európai élelmiszeripari termékek behozatalának egyéves tilalma miatt kieső árukat – közölte újságírókkal a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint Alekszej Nyemerjuk, a moszkvai városháza kereskedelmi főosztályának vezetője.

 

    Oroszország augusztus 7-étől rendelte el a behozatali tilalmat az ellene szankciókat alkalmazó országok – az Egyesült Államok, az európai uniós tagállamok, Kanada, Ausztrália és Norvégia – ellen.
A tilalmi listán marhahús, sertéshús, zöldségek, gyümölcsök, baromfihús, sajtok és más tejtermékek szerepelnek.
    Nyemerjuk elmondta: az éttermek már új termékeket rendeltek és megváltoztatták egyes fogásaik receptjét. Moszkvában jelenleg semmiből sincs áruhiány, mert az importtilalom által sújtott termékek átlagosan az adott kategóriák 8-10 százalékát teszik ki.
    A főosztályvezető szerint a boltok polcairól eltűnt a hűtött dán és norvég hal. Ezt a terméket Törökországból, Marokkóból és Chiléből érkező árukkal pótolják. Az eddig Spanyolországból és Görögországból érkező bogyós termékeket, illetve gyümölcsöket a jövőben Azerbajdzsánban és Törökországban szerzik be, a tejet és a tejtermékeket pedig Fehéroroszországban és Izraelben. Nyemerjuk hangsúlyozta, hogy az orosz termelőknek nehézségeik vannak az üzletek igényeinek kielégítésével, mert nincs meg a megfelelő logisztikai hálózatuk.
    A főosztályvezető szerint a marhahús az elmúlt három napban 3 rubellel (közel 20 forint), a sertéshús 4, a főtt kolbász 10 rubellel drágult, a tej- és kenyérárak nem változtak, a zöldség- és gyümölcsárak pedig csökkentek.
http://ria.ru/economy/20140818/1020467946.html#ixzz3Akzcf2QU


MTI 

 
comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.