Balog szerint a kárpátaljai magyarok biztonsága szavatolt

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
3
Betűméret:

Garanciákat kaptam Kárpátalja vezetőitől a magyar közösség biztonságának és a megye stabilitásának a megőrzését illetően - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Ungváron, miután tárgyalt a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye vezetésével.

 

A kétnapos hivatalos kárpátaljai látogatásra érkezett Balog Zoltánt ungvári hivatalában fogadta Valerij Luncsenko, Kárpátalja kormányzója, majd Ivan Baloga, a megyei tanács (közgyűlés) elnöke. A megbeszéléseket követően a miniszter a sajtó képviselői előtt hangsúlyozta: "Kárpátalja két első számú vezetőjétől külön-külön garanciákat kaptam a magyar közösség biztonságának, Kárpátalja stabilitásának, a megye európai irányultságának a megőrzését illetően. A közbiztonság fenntartásával, a mozgósítással, a területvédelmi alakulat állományának helyben tartásával kapcsolatban megnyugtató válaszokat kaptam".
A tárcavezető megjegyezte: ,,Az ukrajnai megye vezetőivel való találkozó jelzés a részünkről, hogy számunkra nem mindegy, mi történik a kárpátaljai magyarokkal”. Másfelől, amikor „megbolondul a világ”, ahogy ez Ukrajna keleti részén jelenleg történik, akkor a normalitást kell sugározni, s ha mi idejövünk, az a normalitást, a figyelmet jelenti".

Ezekről a kérdésekről szombaton részletesen is tájékoztatja a kárpátaljai magyarságot azon a többezres rendezvényen, amelyet a Kárpátaljai Református Egyház szervez szombaton Nagyberegen - tette hozzá.
Balog Zoltán és kísérete a kárpátaljai megyeszékhelyen felkereste az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, ahol a felsőoktatási intézmény vezetői tájékoztatták a magyar karon folyó fejlesztésekről és a Magyarországgal folytatott együttműködésről. Spenik Sándor, a magyar kar dékánja köszönetet mondott Magyarországnak azért a támogatásért, amelyet a Keleti Partnerség Program keretében nyújtott a kar épületének korszerűsítéséhez. Kiemelte, hogy Budapest kezdeményező szerepet játszik a visegrádi négyek támogatási programjában is, amelynek keretében a magyar kar könyvtárát szeretnék létrehozni. Elmondta, hogy az öt – humán és természettudományos – szakiránnyal rendelkező karon 260 magyar nemzetiségű diák tanul anyanyelvén. Kérte a miniszter támogatását a tervezett Bercsényi Miklós Kollégium létrehozásához.

http://magyarhirlap.hu/ 

comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.