Ilosvaiak tüntettek Ungváron

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
3
Betűméret:

Mintegy 150 ilosvai járási lakos gyűlt össze ma Ungváron, hogy a Kárpátaljai Megyei Erdőgazdálkodási Főosztály és a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció épülete előtt tiltakozzék – jelentette a Novini Zakarpattya.
A portál információi szerint a tiltakozók előbb az Ilosvai Járási Állami Adminisztráció épülete előtt gyülekeztek, követelve, hogy találkozhassanak Vaszil Szvicskarral, a járási adminisztráció elnökével. A tüntetők elmondása szerint azonban a hivatalvezető megszökött, félt szóba állni a feldühödött tüntetőkkel.
A tiltakozó akciót kisebb dulakodások kísérték a Szvoboda párt képviselőivel, akik támogatni igyekeztek vezetőjüket – írja Novini Zakarpattya. Az ungvári portál emlékeztet, hogy a tiltakozás szervezői az Egységes Centrum (JeC) párt tagjai voltak.
Lapunk is beszámolt arról, hogy az Ilosvai Járási Tanács képviselőtestülete augusztus 14-i ülésén megvonta az Ilosvai Járási Állami Adminisztrációtól a ráruházott jogköreit. A hivatal és az önkormányzati többség közötti szembenállás még júniusban kezdődött, amikor a képviselők elégedetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy egyik társukat, Ivan Lednejt menesztették a dolhai (dovhei) erdőgazdaság éléről. Akkor a képviselők bizalmatlansági indítványt is megszavaztak Vaszil Szvicskar ellen.
(transkarpatia.net/Kárpátalja)
 

comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.