A kárpátaljai vállalatoknak korlátozniuk kell a gázfogyasztásukat

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
4
Betűméret:
Az állam a gázfogyasztás 30 százalékos csökkentését tűzte ki célul Kárpátalján, így a vállalkozások, intézmények és szervezetek fogyasztását is korlátozzák majd – nyilatkozta Viktor Lukecsa, a megyei közigazgatási hivatal kommunális gazdálkodásért, építkezésért és infrastruktúráért felelős osztályának vezetője.
gazrozsak 01
Viktor Lukecsa elmondta, hogy Kárpátalján a korlátozások egyelőre nem érintik majd a lakosságot. A jelek szerint elegendő földgáz áll rendelkezésre, de a hatóságok arra kérik az állampolgárokat, hogy energiatakarékos eszközöket használjanak és a háztartásokban is takarékoskodjanak a gázzal.
Az osztályvezető tájékoztatott a 2012 és 2015 között megvalósítandó energiahatékonysági és energiatakarékossági program helyzetéről Kárpátalján. Jelenleg aktívan dolgoznak a szakemberek azon, hogy felújítsák a fűtőrendszereket, szilárd fűtőanyaggal működő és moduláris kazánok felszerelésével Kárpátalja 23, szociális szférába tartozó intézményében. Ezzel lehetővé válik, hogy csak Kárpátalján 800 ezer köbméter gázt takarítsanak meg – közölte a megyei közigazgatás kommunikációs igazgatósága.
A zaholovok.com.ua nyomán./karpatalja.ma
comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.