Angela Merkel Ukrajnába látogat

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
4
Betűméret:

Angela Merkel német kancellár Petro Porosenko ukrán államfő meghívására szombaton Ukrajnába látogat - jelentette be kedden Berlinben a német kormányszóvivő.

 

Egynapos látogatáson a kancellár az ukrán elnök mellett Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel is tárgyal, és várhatóan eszmecserét folytat majd több ukrán város polgármesterével is - közölte Steffen Siebert kormányszóvivő.

A megbeszélések fő témája az ukrajnai helyzet és az Oroszországhoz fűződő viszony lesz. Tárgyalnak az Ukrajnának nyújtandó segítség "konkrét lehetőségeiről" is - tette hozzá.

A német kancellár az ukrán válság kitörése óta először látogat el a kelet-európai országba.

Merkel és kormánya igen aktív az ukrán válság rendezését célzó munkában. A kancellár rendkívül gyakran egyeztet telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Porosenkóval, utóbbival legutóbb hétfőn. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kezdeményezésére pedig vasárnap Berlinben ukrán-orosz-német-francia négyoldalú külügyminiszteri megbeszélést tartottak.

Berlin legfőbb törekvése az, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus résztvevői állapodjanak meg a fegyvernyugvásról, és kezdjék el a válság békés, politikai rendezését.

hirado.hu

 
comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.