Kárpátaljai behívások: zavaros a helyzet

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
24
Betűméret:

Előfordult, hogy Kárpátalján olyan személyeket is behívtak, akiket a törvény szerint nem lehetett volna – mondta a Kossuth Rádióban Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

 

Zavaros a helyzet a katonai sorozások ügyében Kárpátalján és egész Ukrajnában is – jelentette ki a 180 percben Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Hangoztatta, a magyar szervezet azon van, hogy a hatóságok tartsák be a törvényes rendet.

A politikus azt mondta, törvény szerint részleges mozgósítás van érvényben, nincs hadiállapot – ez azt jelenti, hogy azokat hívhatják be, akik már részt vettek valamilyen katonai kiképzésen és van szakmájuk. Voltak azonban olyan esetek, amikor nem csak ilyen személyeket hívtak be. Emiatt, mint ahogy Brenzovics László hozzátette, jelezték a katonai parancsnoknak, hogy ez nem felel meg a korábbi ígéreteinek.

A politikus szerint nyilvánvaló, hogy a probléma megoldása a béke megteremtése lenne Ukrajnában, amihez széles nemzetközi összefogásra van szükség.

Az Orbán Viktorral folytatott múlt heti megbeszéléséről a kulturális szövetség elnöke azt mondta, természetesen a magyar miniszterelnök és a magyar kormány is azon van, hogy minél előbb legyen béke Ukrajnában. Magyarországnak ehhez nincs meg a kellő ereje, de olyan mozgatója lehet az ügynek, hogy közreműködése előbb-utóbb elvezet a célhoz.
 hirado.hu

 
comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.