Utolsó állomásához érkezett az idei Honismereti Kerékpártúra

Betűméret:

Negyvenedik alkalommal ült biciklire a Honismereti Kerékpártúra csapata. Idén az ország középső részéből indulva a keleti településekre és Kárpátaljára is ellátogattak. A résztvevők ma Nagytárkányban, kiállítással és beszélgetéssel egybekötött vetítéssel elevenítik fel az elmúlt negyven év legemlékezetesebb pillanatait.

 

„Az idei kerékpártúra útvonalát a keleti országrész megismerése jegyében állítottuk össze, átkeltünk a történelmi Kárpátalja területére, és felkerestük azokat a történelemből, irodalomból ismert nevezetességeket, melyek 1947-ig szervesen kötődtek a szlovákiai magyarság történelméhez. Örülünk, hogy végre eljutottunk a hármashatárhoz, nagy élmény volt az is, hogy a szőke Tiszában fürödhettünk” – mondta Köteles László, a túra egyik szervezője. Száztizenöten jelentkeztek az idei túrára, mintegy kilencvenen kerekezték végig a túra teljes útvonalát, köztük egy 8 éves kisfiú és a 68 éves nyugdíjas. Többen is csatlakoztak a csapathoz egy-egy napra. Néhányan útlevél hiányában nem vehettek részt a kárpátaljai programokon. „Szívélyesen fogadtak bennünket, sorstársaiknak tekintik a szlovákiai magyarokat. Minden igyekezetük ellenére vendéglátóinkon érezhető volt az a feszültség, a jelenlegi politikai helyzet, és a katonai behívók miatt aggódnak az ottani magyarok. Ott-tartózkodásunk alatt a Munkácsi járás saját hatáskörében leállíttatta a katonai behívókat ” – magyarázta Köteles László.


Minden településen örömmel fogadták a csoportot, több helyen meg is vendégelték őket. Kegyes volt az időjárás is, hiszen egyetlen napot kivéve, a csapatot elkerülték a felhőszakadások, záporok, zivatarok.
A negyvenedik évforduló alkalmából tárlatot állítanak össze a még ma is működő Favorit kerékpárokból, korabeli sátrakból, művelődési táborokból származó emléktárgyakból, fotókból. Vetítéssel egybekötött beszélgetés keretében elevenítik fel a jó és rossz emlékeket.
„Van mire emlékezni, hiszen a kerékpártúrának köszönhetően került vissza a köztudatba a nógrádi Mocsáry Lajos, azóta a neves politikusról a helyiek is megemlékeznek. Felkutattuk és megtisztítottuk a Branyiszkói-hágó alatti honvédemlékművet, melyet a helyiek most már rendben tartanak, körbekerítettek” – tudtuk meg Köteles Lászlótól.
Jövőre a nyugati végekre, Pozsony környékére és az Ausztriával határos területekre látogatnak el. Holnap Kisgéresben istentisztelettel zárul a negyvenedik kerékpártúra.
Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.
http://ujszo.com

Ha tetszett a cikk, kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 
 

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: