KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS! NYOMJ EGY "TETSZIK" GOMBOT!!!

Nagydobrony Rádió
Keresés

Lépjen velünk kapcsolatba

Ha további információkra van szüksége kérjük töltse ki ezeket a mezőket.
Kéjük az összesszükséges mezőt töltse ki.
 
Az űrlap elküldésével elfogadja az adatvédelmi politikánkat.
TOP_PANEL

Előrehozott választások Ukrajnában

Tweet
Megosztom, erről másnak is tudni kell
14
Betűméret:

Az ukrán államfő beleegyezett abba, hogy még az idén előre hozott parlamenti és elnökválasztásokat tartsanak, de addig is, 10 napon belül egy ideiglenes nemzeti egységkormány alakuljon és még a nyár előtt új alkotmányt dolgozzanak ki – közölte csütörtök este a lengyel miniszterelnök, miközben három uniós külügyminiszter tárgyalásokat folytat Kijevben Viktor Janukoviccsal és ellenzéki vezetőkkel. Közben az Európai Unió szankciókat határozott el a vérontásért felelős ukrán személyek ellen.

Noha Janukovics szerda este megállapodott az ellenzékkel a “fegyvernyugvásról”, a csütörtöki volt eddig a legvéresebb nap az ukrajnai válságban. Az ukrán egészségügyi tárca közlése szerint kedd óta 75 halálos áldozata van a zavargásoknak, és 76 olyan sebesült állapota súlyos, akit kórházba szállítottak.

 

Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter négyórás tárgyalást folytattak az ukrán elnökkel, de a tervek szerint még az este és másnap újra tárgyalnak.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök varsói sajtóértekezletén jelentette be értesülését a Janukoviccsal való tárgyalás eredményeiről. A kormányfő előzőleg megvitatta az ukrajnai helyzetet a lengyel parlamenti pártok vezetőivel, korábbi lengyel miniszterelnökökkel és Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnökkel is. Hangsúlyozta, hogy fennáll a polgárháború reális veszélye Ukrajnában.

Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ellenzéki párt irányítója kijelentette a három EU-s külügyminiszterrel való találkozóján, hogy a politikai menetrendről való döntés Janukovics kezében van.

Az előző nap életbe léptetett terrorellenes művelet hatályon kívül helyezéséről döntött csütörtök késő este az ukrán parlament. Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU szerdán jelentette be, hogy az egész országban terroristaellenes műveletbe kezd. A képviselők követelték, hogy a katonai egységek térjenek vissza a laktanyákba.

A parlamenti ülésen a Haza (Batykivscsina) párt egyik képviselőnője felolvasta Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő üzenetét, amelyben ő felszólította az ellenzéket, hogy többé senki ne tárgyaljon Janukovics elnökkel.

Késő délutánra enyhültek a harcok a belvárosban. A nap folyamán a tüntetők a Majdantól (Függelenség tere) a kormánynegyed felé előretolták barikádjaikat, valamint újakat építettek.

Az Európai Unió tagállamai szankciókat határoztak el az ukrajnai vérontásért felelős személyek ellen. Emma Bonino olasz külügyminiszter közölte, hogy megtagadják a vízumkiadást azoktól, akiknek “vér tapad a kezéhez”, és befagyasztják az EU tagállamaiban fellelhető javaikat. “A döntésnek az elkövetkező órákban érvényt is szereznek” – mondta a rendkívüli brüsszeli tanácskozás után.

Frans Timmermans holland külügyminiszter elmondta, hogy a részvevők megtiltották minden olyan eszköz exportját Ukrajnába, amely a belső elnyomásra, tüntetések leverésére, tömegoszlatásra vethető be. Brüsszeli források szerint egyelőre semmiféle listát nem állítottak össze a szankciókkal sújtandó személyekről.

A nyugat-ukrajnai megyékben önbíráskodó tömegekről, Volin megye kormányzójának foglyul ejtéséről, és Csernivci megye vezetőjének erőszakos lemondatásáról számolt be az orosz sajtó. A Lifenews orosz televízió internetes oldalán közölt beszámoló szerint a Lengyelországgal határos Volin székhelyén, Luckban feldühödött tömeg rohanta le a terület belügyi igazgatóságát. Annak épületében találtak rá Olekszandr Baslakenkóra, a (megye) vezetőjére. Az agresszív tüntetők a politikust megverték, majd a több ezres nézősereg előtt az Európa téren felállított színpad állványzatához bilincselték, miközben rugdosták és megtaposták. A január végén posztjára kinevezett ukrán kormányzót arra akarták kényszeríteni, hogy írja meg a lemondását.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió tudósítása szerint Baskalenko, aki a kormányzó Régiók Pártja megyei vezetője is, nem engedelmeskedett az erőszaknak sem, így továbbra is fogva tartják.

Refat Csubarov, a krími tatárok parlamentjének (medzslisz) elnöke kijelentette, nem engedi meg, hogy a félszigetet átadják Oroszországnak – jelentette az Unian ukrán híriroda. Csubarov az autonóm köztársaság parlamentje egyes képviselőinek ilyen értelmű javaslataira reagált. “Politikai hamiskártyásoknak” nevezte őket, akik egy, az ország számára nehéz időszakban felelőtlen kijelentéseket tesznek. Büntetést is ígért a nyilatkozóknak.

Az ukrán biztonsági erők visszavonását, a hadsereg távolmaradását és a válság tárgyalásos rendezését sürgette a washingtoni Fehér Ház. Az amerikai elnöki apparátus sajtószóvivői hivatala által kiadott közlemény sürgette Janukovics ukrán elnököt, hogy haladéktalanul vonja ki a biztonsági erőket Kijev belvárosából, és tartsa tiszteletben a békés tiltakozáshoz való jogot. A Fehér Ház a tüntetőket arra intette, hogy békés önkifejezéssel éljenek.

Az erőszak azonnali beszüntetése az első számú cél Ukrajnában – állapította meg Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben magyar újságíróknak adott nyilatkozatában, az EU-országok külügyi tárcavezetőinek Ukrajnáról folytatott tanácskozása után. Az államtitkár szerint a második fő cél a politikai párbeszéd megkezdése, a harmadik pedig Ukrajna európai integrációs folyamatának újraindítása.

Németh Zsolt a humanitárius helyzettel kapcsolatban elmondta: a tanácsülésen Magyarország is bejelentésekkel élt. Egyfelől a külügyminisztérium és az ökumenikus segélyszervezet fölajánlott gyógyászati segédeszközöket az összecsapások áldozatainak javára. Másfelől megkezdték az egyeztetéseket az egészségügyi kormányzattal égési sérültek esetleges magyarországi fogadásáról.

MTI

 

Forrás

 

Összes látogató: 342990

Jelenleg 104 látogató olvas minket

Keresés