NAGYDOBRONY

Nem minden úgy van, ahogy a nyugati sajtó bemutatja? Ezt sejteti egy ukrán-angolszász szerzőpáros, amely négy fő félreértést mutatott be. Két fiatal kárpátaljai magyar értelmiségi viszont nem mindenben ért velük egyet.

A nyugati sajtó magyarázatai sokszor erősen leegyszerűsítik az ukrajnai aktuálpolitikai helyzetet. A sok magyarázat között rengeteg félreértés felbukkant – írta az Ucrainica Marginalison Sofiya Grachova és Stephen A. Walsh. Írásukban a legnagyobb tévedések közül négyet emeltek ki, amelyekről elmagyarázták, hogy miért nem állják meg a helyüket. Minden egyes „félreértéssel” kapcsolatban megkérdeztünk két, neve elhallgatását kérő kárpátaljai értelmiségit. Ők készséggel elmagyarázták: Grachovaék nem minden megállapítása helyes.

Első félreértés: Ukrajnát kettéhasítja a nyelvi határ

A szerzők szerint a média félrevezeti a hírfogyasztókat, amikor azt írják, hogy Ukrajna lényegében kettéhasadt, mivel ez az ország – ahogy az összes többi is – rendkívül sokszínű. Tény, hogy vannak társadalmi és politikai különbségek Ukrajnában, de például a sajtó által hangoztatott nyelvi megosztottság sem olyan mértékű, mint bemutatják. A szerzőpáros igyekszik összevetni Ukrajnát Olaszországgal és az Egyesült Államokkal, mint hasonlóan heterogén államokkal. Egyik megszólalónk szerint viszont „a valós helyzet összehasonlítása ezen esetben az amerikai és olasz példával alaptalan és talán a profanizáció határait is súrolja”.

Walshék kifejtették, hogy az ukrajnai lakosság nagy része kétnyelvű, anyanyelvén kívül is van aktív vagy passzív ukrán/orosz nyelvtudása. Egy nap alatt a legtöbb ember ide-oda váltogat az orosz és az ukrán között, a felmérések pedig általában hangsúlyozzák az anyanyelv szerepét. Ez lehet az oka annak, hogy Nyugat-Ukrajnát sokan ukrán anyanyelvűek által lakott vidéknek, Kelet-Ukrajnát pedig orosz földnek tartják. A szerzőpáros szerint az a megállapítás is hibás, hogy a keleti országrész magát inkább orosz anyanyelvűnek valló állampolgárai a jelenlegi rezsimet támogatják és Oroszország felé húznak. Ezt alátámaszthatja az is, hogy január 26-án az oroszpártinak tartott területeken is kitörtek a Janukovics-ellenes tüntetések.

Másik, szintén értelmiségi megszólalónk – aki vegyes, ukrán-ruszin családból származik, de magyar közegben nőtt fel – szerint igenis létezik törésvonal, ha nem is jól kivehetően. „A keleti régió fejlettebb iparilag, ott összpontosul az üzleti élet anyagi tőkéjének nagyobb része. Erről a terepről kerül ki a legtöbb befolyással bíró politikus, épp az előző oknál fogva” – mondta nyilatkozónk, aki szerint a keleti országrész inkább húz Oroszország, mint a Nyugat felé. Szerinte nem olyan meghatározó a nyelvi kérdés: „ismerek olyan ukrán anyanyelvűt, aki inkább az oroszbarát politikában látja a jobb választást, és olyan orosz anyanyelvűt is ismerek, aki nem ért egyet az Oroszországgal való viszonyok elmélyítésével”. A két régió identitása is eltérő megszólalónk szerint: keleten pánszláv identitásban hisznek, míg nyugaton speciális, nyugat-ukrajnai identitásban.

Második félreértés: az ukrán tüntetések az EU-közeledés miatt törtek ki

Való igaz, hogy az első demonstrációk amiatt pattantak ki, mert a kormány hosszú hónapokig tartó ígérgetés után végül nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval. Ezzel egyik megszólalónk is egyetért, szerinte a tüntetések „igazi oka az, hogy az utóbbi 20 évben az országot és annak népét folyamatosan meglopták és koldusbotra juttatták”. Másik nyilatkozónk viszont arra mutatott rá, hogy bár az EU ürügyül szolgált a tüntetésekhez, de „sokan félreértették a társulási szerződés mibenlétét: azt hitték, hogy ez már kb. az utolsó előtti lépcsőfok Ukrajna EU-s csatlakozását illetően, és hogy innentől már seperc alatt megváltoznak a körülmények: szabadon átjárható határok, jelentős életszínvonal-emelkedéssel fűszerezve”.

A szerzőpáros szerint ma már azért vannak az utcán a tüntetők, mert Ukrajna inkább számít kleptokráciának, mint demokráciának. A korrupt vezetés nincs tekintettel a többség életszínvonalára, társadalmi és gazdasági mobilitására. A tüntetéseknek lett ugyan uniós szimbolikája, de az ukránok nem várják, hogy Brüsszel fehér lovon mentse meg őket. Ehelyett átláthatóságot szeretnének, és azt, hogy a kormányuk foglalkozzon az emberek igényeivel – véli Grachova és Walsh. A tüntetéseknek ráadásul január 16. óta újabb motivációs rugója is volt, második megszólalónk szerint ekkortól „gyakorlatilag a Legfelsőbb Tanács által elfogadott, hírhedt, az alapvető szabadságjogokat korlátozó törvények ellen tüntettek”.

Harmadik félreértés: Az ukrán tüntetők között nagy a szélsőjobboldaliak befolyása

A szerzőpáros szerint a szélsőjobboldali elemek ugyan rendkívül szervezetten, de kis számban vesznek részt. A kormányellenes tüntetések két hónapos története során a szélsőjobb nem mutatott különösebb hajlandóságot arra, hogy agressziót alkalmazzon – pedig a hatalom provokálta őket. A mostani összecsapások résztvevőit sem ideológia vezérli, hanem az elégedetlenség és frusztráció – vélik Grachovaék. Egyik megszólalónk szerint viszont „kérdéses”, hogy a szélsőjobb milyen befolyással volt a történtekre. Másik nyilatkozónk egyetért a szerzőpárossal: „A tüntetők többségét nem a szélsőjobb irányítja. Esetleg csak a hangosabb és a tettlegességet nem megvető részét. Igazából senki sem irányítja a tömeget. Az ellenzék ezt a helyzetet próbálta szépen meglovagolni”.

Walshék egyébként hozzátették, hogy nem csupán az összecsapásokra kellene figyelni, amikor megítéljük a történteket és a tüntetőket, hanem arra is, hogy mi zajlik még az ukrán utcákon. Sokan ételt osztanak, meleg ruhát, fedélt és menedéket nyújtanak társaiknak, ráadásul november óta jogi tanácsadást is végeznek. A tüntetéseken pedig közösen imádkoztak, zongoráztak és tanultak egymástól a demonstrálók.

Negyedik félreértés: A tüntetéseket bármikor le lehetne zárni és utána az ellenzék békés tárgyalásokba kezdhetne a rezsimmel

Az egyik neve elhallgatását kérő, fiatal kárpátaljai értelmiségi megkérdezettünk szerint a szerzőpáros itt megfogalmazott feltevése „sajnos nem tűnik helyénvalónak”. Grachova és Walsh itt ugyanis abból indult ki, hogy január 16-án egy sor szólás- és gyülekezési szabadságot korlátozó törvényt hozott az ukrán parlament. A szerzők viszont még nem tudhatták, mi következik posztjuk publikálása (jan. 25) után.

Janukovics először felajánlotta az ellenzék vezérének, Arcenyij Jacenyuknak a miniszterelnöki, Vitalij Klicskónak pedig a miniszterelnök-helyettesi posztot. A tüntető ellenzékiek nem hagyták magukat lekenyerezni, tovább demonstráltak a szabadságjogokat sértő törvények ellen is – második megszólalónk szerint egyébként az ellenzék járt a legjobban a mostani tüntetésekkel „hiszen most alkalom nyílt a hatalom újraelosztására”. S bár Jacenyuk nem vállalta a miniszterelnökséget, az eddigi kormányfő – Mikola Azarov – kedden lemondott, amit Janukovics elfogadott. Ráadásul az ellenzék részsikert is aratott január 28-án: a parlament rendkívüli ülésén megsemmisítette a január 16-án elfogadott, az első ellenzéki tömegmegmozdulások miatt hozott törvények nagy részét. Lehet, hogy Grachovának és Walshnak mégsem lesz igaza?

vs.hu