A Nagydobronyi Református Líceum

Tweet
Betűméret:

 

A Nagydobronyi Református Líceumot 1995. augusztus 15-én Szabó Dániel (Prezsbiter Szövetség elnöke) és Horkay László (Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Nagydobronyi lelkipásztor) alapította. A felvételi vizsgák alapján, az 1995/1996. tanévet 26 diákkal és 18 tanárral kezdtük. Az intézmény épületekkel nem rendelkezett, így a Nagydobronyi Középiskola régi épületének tantermeit bérelte. A Nagydobronyi Községi Tanács vezetősége a régi óvoda helyiségeit átadta az egyházközség részére, hogy ott kollégiumot hozhassunk létre.
1997-ben kibővítettük a lánykollégium épületét.
1998-ban a Stichting Hulp Oost – Europa segélyszervezet, s a Nagydobronyi Gyülekezet segítségével vásároltuk meg a líceum főépületét.A többszörös túljelentkezést követően szükségét láttuk a fiúkollégium kibővítését, s 2000-ben megvásároltuk a főépület melletti, patikának használt épületrészt, amely romos állapotban volt. Az épület felújításában segítséget nyújtottak: az Amerikai Magyar Református Egyház, az Illyés Közalapítvány, a Nagydobronyi Református Gyülekezet. A felújítások még napjainkban is folynak (WC, vízblokk, szekrények, ágyak még megoldatlan problémák).
2003-ban az amerikai és a holland gyülekezetek valamint az Ungvári Járási Adminisztráció és Tanács segítségével a főépület fűtési rendszerét korszerűsítettük gázfűtésre.Az Úr kegyelméből a 2005/2006-os tanévet az intézmény 35 érettségiző diákkal fejezte be.
A 2006/2007-es tanévet 50 első évfolyamos diákkal kezdte meg.
Mivel bentlakásos iskola vagyunk, a diákok minden második héten utaznak haza. Ez lehetőséget ad arra, hogy aktívan részt vegyünk a gyülekezeti alkalmakon: a reggeli istentiszteleteken (7 órától kedden, csütörtökön, szombaton) és a vasárnapi 10 órai illetve 15 órai kezdettel megtartott szolgálatokon.
Megalakulásunk óta működik líceumunk kórusa. A kórus találóan a „HIT KÓRUSA” nevet vette fel. 200 fölötti fellépést tudhat maga mögött, ezek között a szolgálatok között voltak: gyülekezeti meghívások, kiszállások, kórus-találkozók, ünnepségek.
A mindennapi munka, tanulás igeolvasással, imádkozással kezdődik és végződik.
Hagyományaink része a harmadikosok szalagavató ünnepsége. Ezen a jeles alkalmon egy tanulságos színdarab szórakoztatja az egybesereglett közönséget, és természetesen az elmaradhatatlan „bécsi keringő” a rendezvény „ékköve”. 
A felvételizőknek lehetőséget adunk a felkészülésre. Minden évben előkészítő tanfolyamot indítunk a vizsgatantárgyakból, mely lehetőséget nyújt a jelentkezőknek jobban felkészülni a megmérettetésre, és egyben arra is, hogy betekintést nyerjenek iskolánk életébe és megismerkedjenek leendő osztálytársaikkal.
12 év alatt 241 diák fejezte be sikeresen tanulmányait az iskolánkban! Büszkék vagyunk rájuk!
 
Hivatalos weboldala!
 
Facebook Social Comments

Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: