Útjavítás Nagydobronyban civil összefogással

Betűméret:

Nagydobrony mellékutcáinak bekötő szakaszait újítják fel helyi önkéntesek egy magyarországi civil egyesület anyagi támogatásával. Az első útszakasz aszfaltozásával a napokban készültek el. A munka gördülékenyen zajlott, az eredmény pedig magáért beszél. 

Az ötlet, mely szerint Nagydobrony község magyarországi testvértelepüléseivel és civil szervezetekkel összefogva próbál meg módot találni a falu gazdasági-infrastrukturális fejlesztésére, egy márciusban megrendezett helyi konferencián merült fel először. A Magyarnak lenni szülőföldemen elnevezésű rendezvény kezdeményezője és házigazdája Ráti József nagydobronyi vállalkozó volt.

Az eseményen elhangzott felszólalások, eszmecserék lendületet adtak a faluért tenni akaró civilek munkájának. Elkezdődött az az ígéretes folyamat, melynek első fontos momentuma a Nagydobrony Régió Fejlesztéséért (NRF) elnevezésű társadalmi szervezet létrehozása volt. A célkitűzésekről, eredményekről és a további tervekről az NRF vezetőjét, Nagy Ferencet kérdeztük:

– Kezdettől az a cél vezérelt bennünket, hogy szülőfalunkat, Nagydobronyt még virágzóbb településsé tegyük, s egyúttal olyan régióvá, amely vonzza a befektetőket és a vállalkozókat. A megfelelő infrastruktúra elengedhetetlen mindehhez, ezért első lépésként az elhanyagolt állapotú útszakaszok rendbetételéhez próbáltunk meg támogatást szerezni. Sajnos, sok helyütt elutasítottak minket, mert nem tartották megvalósíthatónak az általunk kitűzött célokat. Ráti József közvetítésével és közreműködésével találtuk meg a Magyar Kistelepülések Megújulásáért Civil Közösséget, amely kész volt anyagi segítséget nyújtani számunkra bizonyos ésszerű feltételek mellett. Ilyen kikötés volt többek között az önrész vállalása, illetve a támogatási összeg kizárólagosan anyagbeszerzési célokra történő felhasználása. A részünkre elküldött támogatási kerettervezet szerint a falu lakóinak tevékenyen részt kell venniük a munkálatokban, valamint a lebonyolító köteles az elvégzett munkákról saját közösségi oldalán részletes elszámolást közzétenni, melyben az anyagbeszerzések árai is szerepelnek.

A község lakói örömmel láttak munkához, naponta 24-27 önkéntes dolgozott az útjavításon. Kitisztítottuk és mélyítettük a vízelvezető árkokat, alapoztunk, aszfaltoztunk, betonszegélyt készítettünk. Nyolc napon át tartott a munka, melynek eredményeként 105 méternyi (472 négyzetméter) jó minőségű burkolat került az Éger utca bekötő szakaszára. Az összesen 1250 órányi munkaidő alatt mindenki a legjobb tudása szerint, fegyelmezetten dolgozott. Ráadásul igen költséghatékonyan teljesítettük a vállalásunkat, 158 hrivnya/négyzetméter árban végeztük el az aszfaltozást, ami alig harmada az államilag megállapított egységárnak. Terveink között szerepel a hasonlóan rossz állapotú mellékutak felújítása.

További három utca pályázatát bírálták el pozitívan, így még az idén leaszfaltozhatjuk a Kékpatak, Király és Virág utcák egy-egy szakaszát. Két dolgot emelnék ki az első sikeres akciónk után. Elsőként az emberek segítőkész, pozitív hozzáállását említeném. A dobronyiakra egyébként sem jellemző, hogy a sült galambra várnak, bármikor készek tenni, időt, energiát, pénzt áldozni azért, hogy rendezettebb és igényesebb körülményeket teremtsenek a falu számára. Ezúttal sem kellett senkit nógatni, szívesen jöttek és elvégeztek bármilyen munkát, amire éppen szükség volt. Egyúttal azt is megtapasztaltuk, hogy a közösen végzett munka öröme valódi közösségformáló erővel bír. A másik fontos tényező, amit feltétlenül hangsúlyoznék, a támogatás felhasználásának átláthatósága.

Közösségi oldalunkon bárki megnézheti, mire mennyit költöttünk, tételesen felsoroltuk a kiadásainkat. Ahogy már említettem, elszámolási kötelezettségünk van mind a támogatónk, mind a kedvezményezettek, azaz a falu lakossága felé. Bízunk benne, hogy látva a nyilvános könyvelést és a minőségi munkavégzést, újabb támogatókat szerezhetünk. Azt hiszem, jogosan lehetünk büszkék rá, hogy gazdaságosan és hatékonyan használtuk fel a rendelkezésünkre bocsátott összeget. A civil kezdeményezések, önszerveződések jelenthetik a kárpátaljai magyar közösség fennmaradásának és fejlődésének egyik zálogát. Érdemes követendő példákat keresni vagy saját ötletekkel előállni, ahogy azt a nagydobronyi civilek eredményes összefogása is mutatja.

H.T. Kárpátalja.ma

comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink:

     

Google PageRank