Türelmes, megfontolt és barátságos. Többféle munkakörben helytállt már, jelenleg a Nagydobronyi Községi Tanács jegyzője. Segítőkész, nyugodt, ám ami a szívén, az a száján. Nyitott személyiség, tanácsokat is szívesen fogad, ha megfelelően tálalják.
– Milyen előzmények után került ebbe a beosztásba?
– Tősgyökeres nagydobronyi vagyok. A középiskola után a Munkácsi Mezőgazdasági Technikumban tanultam tovább. A terveimben, igazság szerint, a lembergi főiskola közgazdasági szaka szerepelt, de a sors máshogy alakította. Ahogy a dokumentumok beadása céljából Lemberg felé autókáztunk, belénk ütközött egy kocsi. Eltört a lábam. Úgy gondoltam, talán rossz ómen, egész nyáron mozdulni sem tudtam, így végül Munkácson kötöttem ki. 2003-ban tovább folytattam tanulmányaimat a Nyíregyházi Főiskolán. Ez idő alatt folyamatosan dolgoztam. Munkát vállaltam a Nagydobronyi Középiskolában, majd a Sting szabadidőközpontban. Ezzel párhuzamosan a falu községi tanácsának kommunális vállalatánál könyvelőként dolgoztam, később ügyintéző lettem, 2010-től pedig a jegyzői állást töltöm be.
– Mit takar ez a munkakör?
– A feladataim sokrétűek. Nálunk a jegyző egyben alpolgármester is a községekben. Az anyakönyvvezetés és a tanácsülések a jegyzőkönyvbe vétele is az én feladatom, valamint az emberek mindennapi problémáival is foglalkozom. Kedden és csütörtökön tartunk fogadónapokat. Ezen túl a végrendeletek, meghatalmazások, hitelesítés, jegyzőkönyvek, esküvők levezetése, születés, illetve halálozás anyakönyvezése, mind-mind a feladatkörömbe tartozik. Magyar létemre vizsgát kellett tennem arról, hogy tudok magyarul, így jogomban áll anyanyelvünkön is kiállítani a családösszetételt. Ennek köszönhetően nálunk már nem kell fordítani és hitelesíteni vinni az efféle dokumentumokat.
– Hazaviszi a munkáját?
– Számtalanszor. Viszont igyekszem nem terhelni a családom a panaszaimmal.
– Könnyen szót ért az emberekkel?
– Igen. Arra is van példa, hogy az emberek olyasmivel keresnek fel, ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Igyekszem útbaigazítást adni – úgy, hogy senkit se sértsek meg –, kedvesen megmondani, hová forduljanak segítségért.
– A gyerekek hogyan viselik, hogy túlórázik?
– Két nagy, felnőtt gyermekem van. A fiam 24 éves, a lányom pedig 16, tehát ez nem okoz nekik gondot.
– Mivel foglalkozik szabadidejében?
– Az otthoni teendőket végzem. Általában a kertben szorgoskodom, vagy épp főzök. Nekem ez a szellemi munka után kikapcsolódást jelent. Ezenkívül szeretek olvasni és csacsogni a barátnőimmel.
– Makacsnak tartja magát?
– Nem mondhatnám. Talán pár évvel korábban makrancosabb voltam, de idővel változik az ember.
– Haragtartó természetű?
– Nem, sosem voltam az. Ha valamilyen konfliktusba keveredem, napokig agyalok rajta, hogy mit rontottam el. Viszont úgy gondolom, ez rombolóan hat az emberre, így igyekszem kizárni. Inkább másba fektetem az energiámat. Hallgatni arany, vallom ugyanakkor, bár azt el kell mondanom, nem tartom magamban a dolgokat, megmondom, amit gondolok.
– Kibeszéli magából a gondjait?
– Esetleg a barátnőimnek mesélem el. A család előtt nem szoktam panaszkodni.
– Mire figyel oda hatványozottan?
– Akkor vagyok nyugodt, ha a szeretteimet biztonságban tudom. Odafigyelek a szüleimre – mindketten cukorbetegek – és a gyerekeimre is. Aggódós típus vagyok ilyen téren. Ha a szeretteim jól vannak, én is jól vagyok.
– Meg tudja őrizni a nyugalmát?
– Igen, már megtanultam a munkám során.
– Van valamilyen művészi hajlama?
– Sajnos nem játszom hangszeren. Három évet jártam zongorára gyerekkoromban, aztán otthagytam, amit azóta is bánok. Énekeltem az iskolai énekkarban, és a néptánccsoport munkájában is részt vettem.
— Mit próbálna ki a legszívesebben, ha megtehetné?
– Nincsenek különösebb vágyaim.
– Szeret költekezni?
– Igen, viszont amennyire tudok, takarékoskodom. Sorrendet állítok. Először a gyerekek, aztán jövök én. Tőlük nem sajnálok semmit. Ésszerű keretek között mindent megadok nekik, amire szükségük van.
– Érzékeny típus?
– Igen. Sokan, akik ilyen beosztásban vannak, mint én, azt gondolják, mindenki kőkemény, erős nő. De én is érzékeny vagyok, néha elengedem magam. Egy-két könnycseppet is megengedek olykor-olykor magamnak, családi körben.
– Engedékeny?
– A helyzettől függ. Szigorú vagyok, ha muszáj. A kollégáim körében próbálok baráti légkört teremteni.
– Nem szereti, ha beleszólnak a munkájába?
– Ha valaki ért hozzá, nem bánom, ha tanácsot ad. Csupán nem mindegy, hogyan teszi. Úgy gondolom, bárkitől lehet tanulni.
– Sokat stresszel?
– Igen. Az ország helyzete miatt elég stresszes a munkánk az elmúlt két évben. Az emberek is sokkal frusztráltabbak, nem tudják, hová forduljanak a problémáikkal. Eleve felfokozott hangulatban jönnek be hozzánk, olykor pánikolnak, ami ránk is átragad.
– Mi teszi boldoggá?
– Az apró dolgok. A kellemes családi légkörből indul ki minden. Ha otthon rendben vannak a dolgok, én is nyugodtabb vagyok.
– Hová utazna el legszívesebben?
– Általában a testvértelepülések meghívásainak teszünk eleget. Alapjában véve szeretek kimozdulni. Gyerekkoromban számos helyen jártam, viszont még Erdélybe is szeretnék eljutni. Azért pont oda, mert él ott egy ismerősöm, akivel gyerekkorom óta tartjuk a kapcsolatot, bár még sosem találkoztunk. Pár évig megszakadt köztünk a kapcsolat, aztán az internet segítségével újra egymásra találtunk.
– Mit csinálna másképp, ha tehetné?
– A múlton nem változtatnék, mert az senkinek nem áll módjában.
.jpg)