Tisztelt Magyar Honfitársaim!

Tweet
Betűméret:

Az elmúlt két évben Ukrajna rendkívül nehéz és válságos helyzetben van. Keleti területein háború zajlik, a gazdaság összeomlóban, s az ezzel járó gondok és problémák sora nehezíti mindannyiunk életét. Ebből kifolyólag a kárpátaljai magyarság is a létbizonytalanság állapotába került.

 

Ilyen nehéz körülmények között tartják meg a helyhatósági választásokat 2015. október 25-én. Az elmúlt 25 év tapasztalatai azt mutatták, hogy magyar közösségünk problémáinak megoldását az ukrán pártok és képviselőik soha nem segítették elő. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy ott legyünk a döntéshozók között és hallassuk hangunkat, képviseljük érdekeinket. Céljaink elérésében igazából csak magunkra számíthatunk. Ezért mindnyájunk érdeke, hogy minél több magyar képviselő kerüljön be a helyi döntéshozó testületekbe, hogy elősegítsük a magyarság számára létfontosságú kérdések rendezését. Csak akkor lehet esélyünk a magyar közösség megőrzésére, ha ehhez politikai képviselettel is rendelkezünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a helyhatóságok nem tudnak megoldani minden számunkra fontos kérdést, azonban ha nem képviseltetjük magunkat, ha szavazatainkkal idegen pártokat támogatunk, akkor esélyünk sincs arra, hogy beleszólhassunk közös jövőnk alakulásába.

Kérjük, hogy Önök is járuljanak hozzá ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarság esélyt kaphasson sorsának befolyásolására. Október 25-én, vasárnap, menjenek el szavazni, és szavazzanak a „KMKSZ" UMP-re és jelöltjeire, de mindenképpen magyar pártra, magyar párt jelöltjeire. Kérjék meg erre barátaikat, ismerőseiket is.

Úgy véljük, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben még inkább szükség van az összefogásra. Ennek érdekében a KMKSZ választási megállapodást kötött az UMDSZ-szel, aminek eredményeképpen a megyei közgyűlésbe közös magyar listát állítanak, illetve más szinteken lehetőség szerint együttműködnek a jobb választási eredmény érdekében. Kérjük, segítsen nekünk a magyarokat a magyar érdekek mellé felsorakoztatni.

Jó egészséget kívánva, tisztelettel:

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke

 

Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: