Dr. Torgyán nagydobronyi remekei

Tweet
Betűméret:

Nem női munka, hisz erős kar és váll kell hozzá. Elengedhetetlen a fantázia, a kreativitás, s persze szükség van egy jókora adag türelemre és kitartásra. Nagy vonalakban ezek kellenek ahhoz, hogy olyan rézmegmunkáló mester váljék belőlünk, mint amilyen a nagydobronyi Ráti Sándor. 

 

 

 – Voltak olyan idők, amikor a szakmámmal kerestem a kenyérre valót – emlékszik vissza a kezdetekre az UNIFA Kft. famegmunkáló cég tulajdonosa. – A szovjet rendszer idején is lehetett vásárolni különböző mintájú rézkarcokat. Már akkoriban izgatta a fantáziámat, vajon miként is készítik azokat. Mikor besoroztak, összehaverkodtam az egyik bakával, aki az osztagával külföldön vett részt rézkarcképzésen. Amit csak lehetett, tőle tanultam meg – meséli Sándor, aki azt is elárulja, olyan jó barátok lettek, hogy később műhelyt nyitottak, együtt dolgoztak. Közösen találták ki például azt a módszert is, hogy egy-egy rézdombormű ne csak fekete (az üzletekben csak ilyet lehetett kapni), hanem más árnyalatban is – kék, lila stb. – pompázzon. Az eljárást elektrolízis útján kísérletezték ki. A művelethez négy különböző kémiai vegyületre van szükség, amelyek megnevezése hétpecsétes titok. Nem mindegy, hogy az alkotóelemeket milyen sorrendben keverik össze. Három-négy hónap kellett ahhoz, mire rájöttek a megoldásra. Természetesen közben rengeteg anyag ment tönkre. Sándor állítja, a rejtély kulcsát még a szomszédos országokban sem ismerik.

– A színesfémet (sárga- vagy vörösrezet) Magyarországról szerzem be, hisz nálunk egyáltalán nem lehet kapni – jegyzi meg. – Egy-egy darab alapjául előre megrajzolt vázlatok szolgálnak, amelyek görög mitológiai személyeket, különféle állatokat ábrázolnak. Az előbbieket csak úgy tudjuk élethűre formázni, ha ismerjük az anatómiát.

Kedvenc munkája a Rómeót és Júliát ábrázoló kép. Készít tükröket, kis- és a Mátyás király-filmekben látható pecsenyés tálakat, tányérokat, és bármit, amit a megrendelő kíván. Büszke rá, hogy még     dr. Torgyán József lakásában is találni remekműveiből (nem tudja, hogy került hozzá, csak a híradóban, egy riport bemutatásakor figyelt fel rá).

A művészi tehetséggel megáldott Ráti Sándor beavatott minket a rézmegmunkálás szinte minden apró mozzanatába. Az első hallásra bonyolultnak tűnő munkafolyamatot hosszadalmas lenne részletezni. Aki kíváncsi rá, és szívesen megtanulná, kérdezze meg személyesen, hisz a mester alig várja, hogy tudományát végre megbízható személyekre bizhassa.

KISZÓ

Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: