Tisztelt nagydobronyiak! (2)

Tweet
Betűméret:

2014-ben emlékezik meg a világ az első világháború kezdetének 100. évfordulójáról. Az első világégés több mint 15 millió ember életét követelte. A magyar nemzeti érdekek ellenére lezajlott négyéves öldöklés során a történelmi Magyarország területéről 3 581 000 katona vonult be, akik közül 833 ezren fogságba estek, 1 492 000 katona sebesült meg és 530 965 személy halt hősi halált. A háborút az ország feldarabolása követte, ekkor kezdődött el a határon túli magyarság, ezen belül a kárpátaljai magyarok kálváriája.

 Nagydobrony közössége is megfizette a négy évig tartó háború árát, hatvanegyen vesztették életüket, sokan fogságba estek, megsebesültek. A hadiözvegyek pénzéből 1941-ben emlékművet állítottak az elesettek emlékére. Aki Nagydobronyban jár és a templom mellett megy el, rögtön észreveszi a hazáját védő katona szobrát. A KMKSZ nagydobronyi alapszervezete 2012-ben újíttatta fel a szobor talapzatát. Most, a 100. évforduló alkalmából KMKSZ-alapszervezetünk a Nagydobronyi Középiskolával és a Nagydobronyi Református Líceummal közösen szeretné megidézni azon nagydobronyiak emlékét, akik sohasem térhettek haza a frontról szeretteikhez.

  Az elesettekről nem feledkeztek meg hozzátartozóik, hiszen közadakozásból emlékművet állítottak nekik. Ne feledkezzünk meg mi sem, kései utódok! A KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezete kéréssel fordul a Nagydobrony lakosaihoz: a háború kezdetének 100. évfordulójára az elesettek emlékének felelevenítésével emlékezzünk! Szeretnénk összegyűjteni minden emléket, emlékfoszlányt, ami még él közösségünk kollektív tudatában, a rokonok emlékezetében az első világháború résztvevőiről, az elesettekről és hazatértekről egyaránt, sorsukról, személyiségükről, helytállásukról. Kérjük mindazok segítségét, akik szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak háborút megjárt vagy ott elesett rokonaikról. Szeretnénk összegyűjteni az első világháborúval kapcsolatos fényképeket, leveleket vagy egyéb tárgyakat is. Ezeket egy kiállítás keretei között kívánjuk bemutatni az érdeklődőknek. A visszaemlékezéseket Nagydobrony honlapján szeretnénk közzétenni. Célunk, hogy segítsünk a ma emberének megismerni és megérteni a száz évvel ezelőtti eseményeket, a korszak hangulatát, a háború résztvevőinek gondolatait, érzéseit. Kérdéseikkel és elmesélendő történeteikkel a KMKSZ-alapszervezet elnökéhez illetve a kezdeményező csoport tagjaihoz fordulhatnak. Segítségüket előre is köszönjük!  

 

 

                                                   „Az első világháború 100. évfordulója – Nagydobrony”
                                                                           kezdeményező csoport

                                         Őr Hidi László  elnök, Nagydobronyi KMKSZ-alapszervezet
                                         Kántor József    igazgató, Nagydobronyi Középiskola

                                         Badó Margit      történelemtanár, Nagydobronyi Református Líceum
                                         Varga Sándor    magyartanár, Nagydobronyi Középiskola

 
 
Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: