Disznótoros gasztrofesztivál Ajakon

Tweet
Betűméret:
Hat országra szóló farsangi disznótoros fesztivált rendezett a legfiatalabb város szombaton.

A disznótoros gasztrofesztivál – a látogatók számát tekintve is – minden várakozást felülmúlt már az első alkalommal. Az idei rendezés az esős idő miatt kevesebb résztvevővel, de annál jobb hangulatban telt, és a szemerkélő eső szombaton sem tudta kedvét szegni a látogatóknak.

Azok számára, akik még nem jártak Ajakon, eláruljuk, ez a megye legfiatalabb városa. A korán kelők ügyességi versenynek is beillő eseménysort láthattak, amikor a csapatok megfogták és megszúrták a kisorsolt disznókat, majd nekikezdenek azok feldolgozásának. A nap folyamán nyomon követhettük, hogy melyik tájegység, vagy akár nemzet, hogyan készíti el a különböző disznótoros finomságokat, hiszen Ajaktestvértelepülései közül jelen volt egy-egy csapattal a lengyelországi Hyzne, az erdélyi Farkaslaka, a kárpátaljai Nagydobrony és Császlóc, valamint a bulgáriai Aheloy is.

Miközben az ételek készültek, élvonalbeli népi zenekarok húzták a talpalávalót, aztán még a délelőtt folyamán kihirdették a fogópálinkák legjobbját is. Mire pedig megéheztünk, már falatozhattunk is az ügyesebb csapatok disznótoros ételeiből, kóstolójegy ellenében. Betétszámként mókás versenyen döntött a zsűri arról, kinek a gumicsizmája tetszett legjobban.

Képek

szon.hu

Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: