VII. AJAKI LAKODALMAS FESZTIVÁL (Augusztus 2-4)

Tweet
Betűméret:

Idén hetedik alkalommal került  megrendezésre ez a három napos fesztivál, amelyen ismét részvett Nagydobrony küldöttsége. Továbbá Kárpátaljáról képviseltette magát Császlóc és a Vereckei hágónál található Verebes község is. A rendezvény létrejöttét a hagyományok őrzése és ápolása motiválta.Nagydobronyt a népszerű Hímes néptáncegyüttes mellet elkísérte a rendezvényre a Special együttes is.

 

A pénteki nap – a környékbeli zenészek nagy számának és egymással való jó kapcsolatuknak köszönhetően – a Zenésztalálkozó jegyében zajlott. Itt lépett fel a 4 tagú Special együttes. Tagjai: Varga Bertalan (Ének, billentyű), Szalontai Gyula (Ének, szaxofon), Soós János (Trombita), Szalontai Richard (Gitár). A népes közönség elismerően fogadta a közel 50 perces műsort.

A nap során több száz motor mellet megtekintető volt a népszerű „Streetfighter Show”.

 

Még az este folyamán elkezdődött a következő nap előkészítése, melynek programjai egy igazi hagyományőrző lakodalom köré épültnek és ennek előestéjén történik – a helyi népszokásokhoz híven – a jegying és stafírung vitel. A szórakozni vágyók az este folyamán élvezhették a Lord, az Edda valamint a hajnalig tartó Delta koncerteket.

A szombati napon a megnyitó beszédek után kezdetét vette – a fesztivál életében már harmadik alkalommal – egy igazi, a színpadon ténylegesen házasságot kötő ifjú pár lakodalma. Egy ajaki hagyományőrző lakodalom szinte minden népi jellegzetessége meg csodálható volt. Egy pár ezek közül, a teljesség igénye nélkül: a falu utcáit bejáró, a testvértelepülések népcsoportjaival kiegészülő lakodalmas násznép, lánykikérés, menyasszonypogácsa, és az elmaradhatatlan ajaki lakodalmas töltött káposzta, melynek elkészítése tavaly Guinness-rekordkísérlettel is párosult. Azóta a fesztivál a következő Guinness-rekord cím birtokosa: a legtöbb töltött káposzta elkészítése zárt tűzláncon. A lakodalmas menet visszaérkezése után elkezdődött a lagzi, mely számos népi és hagyományőrző együttes műsorát jelentette, határainkon innen és túlról. A délután folyamán fellépett a Hímes Néptáncegyüttes nagy sikert aratva. Több mint 50 főzőhelyen válogathattunk a különböző települések, egyesületek és baráti körök által készített gasztronómiai különlegességek közül, kóstolójegy ellenében. Az este folyamán fellépett Tóth Gabi, Charlie és több híres pop előadó, lemezlovas.

A vasárnapi ünnepi szentmise szintén egyik ékessége már évek óta a fesztiválnak. Ehhez szervesen kapcsolódik a Nagyboldogasszony-napi búcsú és körmenet, mely – a nagyszámú hívőknek és zarándokoknak is köszönhetően – szintén üde színfoltja a háromnapos rendezvénynek. A délután folyamán tovább színesítette a kavalkádot a vőfélytalálkozó, melyben ezúttal is közreműködött a Szabolcs néptáncegyüttes.

Összességében egy olyan fesztiváli élmény részese lehetett az, aki ellátogatott Ajakra Augusztus 1 -4. között, mely kiemelkedik napjaink bevétel orientált „megarendezvényei” közül, és amelyet a helybéli emberek segítőkész hozzáállása tart életben immár hetedik éve.

Képek

Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: