Testvér település szerződés Nagydobrony és Biatorbágy között

Tweet
Betűméret:

Testvér település szerződés Nagydobrony és Biatorbágy között


E szerződés Nagydobrony valamint Biatorbágy polgárainak rokoni, baráti kapcsolatain alapul, és ezen elvitathatatlan kötelékeket hivatott írásos formában megerősíteni, egyben rögzíteni a két település Önkormányzatának szintjén is. 
II.
Szerződő felek (továbbiakban Felek) elismerik, hogy településeik szorosabb együttműködését a közös történelmi, kulturális, nyelvi gyökerekre alapozzák. A nemzeti összetartozás határokon átívelő eszméjét az egyének és közösségek személyes találkozásai teszik élő gyakorlattá, erősítve ezzel a Kárpát-medencében részekre szakadt magyarság nemzeti összefogását. 
III.
Nagydobrony Község és Biatorbágy Város Önkormányzata ezen egyezmény keretén belül fejezik ki abbéli szándékukat, hogy támogatni kívánják a két település polgárai – egyénei és közösségei – közötti kulturális, művelődési, oktatási, művészeti, sport valamint lehetőségeik szerint a vallási, szociális, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kialakítását és továbbfejlesztését. 
IV.
Felek kijelentik, hogy együttműködésük és élő kapcsolatuk megtartása érdekében kölcsönösen, időben és alapos tájékoztatással értesítik egymást településeik lényeges történéseiről, eseményeiről, legalább évente egyszer beszámolnak örömeikről, gondjaikról. 
V.
Felek vállalják, hogy az idejében érkező meghívásokra kölcsönösen reagálnak, és előzetesen egyeztetett feltételekkel képviseltetik magukat egymás kiemelten kezelt eseményein.
VI.
Ezen szerződést a felek akaratukkal mindenben megegyezőnek tartják, így fogadják el, és írják alá. 

Kelt: Az Úr 2013. esztendejének június 22. napján.

 

Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: