Az utolsó csengő ünnepe (Ismét eltelt egy tanév…)

Tweet
Betűméret:

A május 24-i utolsó csengőszó a legtöbb iskolás számára a tanév végét jelezte, ám a 11. osztályos tanulók számára most egészen mást jelentett ez a nap. Arra figyelmeztette őket, hogy eljött a búcsú, az elválás pillanata. A búcsúzás mindig fájó, különösen ilyenkor, mikor egy jól ismert, megszokott környezettől kell elköszönni.  Az idén 41 diák búcsúzott az iskolától, s a megható pillanatokat még a rossz időjárás sem tudta megzavarni. Elszorult szívvel járták végig a virágokkal díszített folyosókat, hogy a kedves, megszokott környezettől való elköszönés után még utoljára felsorakozzanak a tanári kar, a szülők és vendégek előtt, s köszönetet mondjanak mindazoknak, akiknek részük volt abban, hogy a 11 év folyamán zavartalanul tudjanak tanulni, jól érezzék magukat, s az iskola második otthonukká váljon.

 Az iskola hagyományaihoz híven az igazgató a tanévzáró ünnepi beszéd keretein belül búcsúzott a végzősöktől, megannyi hasznos tanáccsal ellátva őket. Soós Klára az osztályfőnökök nevében, Ráti Réka a 10. osztályok képviselőjeként tolmácsolta jókívánságait, ösztönző szavait. A ballagók képviseletében Szanyi Andrea osztotta meg gondolatait, mit Howard Arnold Walter szavaival zárt:

 

 Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;

Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;

Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;

Merész leszek, mert annak kell lennem;

Barátja leszek, mindenkinek – ellenségnek, társtalannak;

Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;

Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;

Felnézek, és nevetek, és szeretek, és magasba emelek.

A rendezvényt számos kedves vendég tisztelte meg jelenlétévek: Ráti Éva, a Járási Módszertani Kabinet Nemzetiségi Szektorának vezetője, aki a Járási Tanügyi Osztály üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta, Szilvási Zoltán polgármester úr, Kolozsy András tiszteletes úr, dr.Pető József, a Magyar Szó Kárpátalján Kulturális Alapítvány elnöke Magyarországról, dr. Baksa Géza, a Nagydobronyi Családorvosi Rendelő főorvosa, Katkó László, a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon igazgatója, Ráti Mária, a nagydobronyi óvoda vezetője, Katona Béla, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója, Horváth Miklós, az Ung-Vidéki Hírek főszerkesztője, Vaszilcsenkó Ildikó, a szülői tanács elnöke.

Felemelő pillanata volt az ünnepségnek, mikor az igazgató ünnepélyesen átadta azon tanulóknak – köztük a végzősöknek – az okleveleket, akik a különböző szintű tantárgyi vetélkedőkön kimagasló teljesítményt értek el, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét. Mindezt csak fokozták dr. Pető József iskolánkat elismerő szavai, aki azzal a céllal érkezett rendezvényünkre, hogy értékes jutalomajándékban részesítse iskolánk három tanulóját: Szanyi Andreát (11.B), Úr Antóniát (9.B) és Balog Barbarát (8.A), akik a legeredményesebben járultak hozzá az  anyanyelv megőrzéséhez, ápolásához. Katona-Mironova Berta igazgatóhelyettes, magyartanár javaslatára szintén ajándékban részesítette Balogh Mariannát, aki már nem az intézmény tanulója, de a Nagydobronyi Középiskola indította el őt is az anyanyelvápolás irányába.

 

forrás: http://velikadobronzos.com.ua/hu

Facebook Social Comments
Качественная укладка линолеума или как сделать правильно прикатку линолиума
Попробуйте смотреть сериал все серии на одном сайте. Можно смотреть без ограничений.

Támogatóink: