A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Mátészalkai Szakképzési Centrummal és a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnáziummal és Kollégiummal közös képzéseket indított Nagydobronyban. A ünnepélyes tanévnyitóra, valamint a Nagydobronyi Szakképzési Központ oktatási épületének, illetve kollégiumának átadó ünnepségére október 7-én került sor.

Kolozsy András, a Nagydobronyi Református Egyházközség vezető lelkésze az alkalom kezdetén kért áldást a szakképző intézet munkájára.

– Rákóczival együtt bíztunk abban, hogy az igaz ügyet nem hagyja el az Isten. Kéréseink meghallgattattak.

A közvetett támogatás a magyar nemzettől, az anyaországtól érkezett. 17 szakmára hirdettünk beiratkozási lehetőséget érettségivel rendelkező fiatalok számára. A beiratkozási időszak végére 7 szakmában volt a csoportindításhoz elegendő jelentkező. Szeptember másodikán két tanintézménnyel együttműködve indítottuk el a képzéseket szakács, autószerelő, fodrász, kozmetikus, hegesztő, villanyszerelő, mezőgazdasági gépésztechnikus szakokon. A 95 diák negyven kárpátaljai településről érkezett, élve az újonnan adódó lehetőséggel – mondta dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.

A rektor beszédét követően az első évfolyamos hallgatók ünnepi fogadalmat tettek, majd egy jelképes kézfogással intézményvezetőik diákká avanzsálták őket.

A műsor folytatásaként a nagydobronyi Zöld Ág kórus köszöntötte a tanévkezdőket az Ároni áldással és a református egyház hitvalló énekével.

– Öröm számomra, hogy jelen lehetek egy intézmény születésnapján, amely számunkra olyan ünnep, amit ősi magyar szokás szerint a templomban illik elkezdeni. 2015 a szakképzés éve volt, de a tematikus év befejeződése után sem vetettünk véget a programoknak és a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Kárpát-medence szakképző intézményeit azóta is támogatja. 141 szakképzőt támogattunk, és különböző projekteket hajtottunk végre.

A szülőföldön maradáshoz elengedhetetlen a megfelelő képesítés,

olyan szakmának a megszerzése, amellyel az ember tud boldogulni, munkát vállalni – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Rostás János kancellár, a Mátészalkai Szakképzési Centrum képviselője arról beszélt, milyen előkészületek előzték meg a Nagydobronyi Szakképzési Központ létrejöttét.

Kerezsi István, a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója hangsúlyozta, hogy a föld megművelése és az oktatás között sok közös van, hiszen mindkettőhöz hatalmas türelem kell, az eredményre sokáig kell várni, vagy ha a tanulók szétszélednek, talán sose látjuk mivé érett a gyümölcs.

A tanévnyitót a szakiskola elsősei versekkel és énekekkel színesítették. A református templomban kezdődő ünnepnap a szakképzési központ épületében folytatódott. A szalagátvágást a Kokas Banda műsora és az épület megtekintése követte.

kiszo.net: Bara Tünde

Átadták a Nagydobronyi Szakképzési Centrumot
Cimke: átadó    Nagydobronyi Szakképzési Centrum

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük