YT Revista - шаблон joomla Форекс

Nyomtatás

„Új szankciókat Oroszországgal szemben!”

Tweet
Megosztom az ismerőseimmel
2
Szeptember 3-án délben békés tüntetést szerveztek Ungváron.
29100
A demonstrálók először Szlovákia ungvári főkonzulátusának kirendeltsége elé vonultak, ahol különböző jelmondatokat skandálva (pl. „Szankciókat Oroszországgal szemben!") próbálták felhívni a figyelmet magukra. Janka Burjanova, a Szlovák Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja párbeszédet kezdett a tüntetőkkel. Biztosította őket afelől, hogy Szlovákia továbbra is nagy figyelmet fordít az ukrán helyzetre, és kitart Ukrajna területi egysége mellett. A tüntetők átadták a főkonzulnak az általuk elkészített petíciót, melyben arra kérik a szlovák kormányt, hogy minél előbb vezessenek be új szankciókat Oroszország ellen. Janka Burjanova biztosította a jelenlévőket, hogy kérésüket mihamarabb továbbítani fogják a szlovák kormány felé.
Ezt követően a demonstrálók Magyarország Ungvári Főkonzulátusának épülete elé vonultak, s ismét skandálásba kezdtek, néha magyar nyelven is kiáltoztak („Szankciót! Szankciót!"). A főkonzulátus képviseletében Balogh Dénes konzul kezdeményezett diskurzust. „Magyarország az első perctől kezdve támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozási kezdeményezéseit. Magyarország a válság békés megoldása mellett van, és mindenképp Ukrajna területi integritása mellett áll" – mondta. Balogh Dénes együttérzését fejezte ki a magyar kormány nevében az áldozatok hozzátartozói felé, valamint elmondta, hogy a jelenlévők kéréseit a lehető legrövidebb időn belül továbbítják Magyarország kormánya felé. Ezután a tüntetők itt is átadták az általuk készített petíciót, melyben kérik a magyar kormány támogatását az Oroszországgal szembeni mihamarabbi szankciók végrehajtásában.
Váradi Enikő
Kárpátalja.ma
 

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 
comments
Facebook Social Comments