YT Revista - шаблон joomla Форекс

Nyomtatás

Vége a mozgósításnak

Tweet
Megosztom az ismerőseimmel
11

Véget ért a részleges mozgósítás harmadik hulláma – közölte tegnap este a TSZN hírcsatorna internetes változata.
A portál emlékeztet, hogy Petro Porosenko, Ukrajna elnöke július 21-én kelt rendeletével hirdette meg a részleges mozgósítás harmadik hullámát. Az ezt követő 45 napban elsősorban a tartalékos tisztek, a honvédelem számára nélkülözhetetlen szakemberek, illetve a szükséges képesítéssel rendelkezők kaptak behívót. A legnagyobb szükség harckocsizókra, tűzszerészekre, irányzókra és tüzérekre volt. A mozgósítás lehetővé tette a terrorellenes műveletben (ATO) részt vevő harcoló állomány rotációját, illetve feltöltését három dandárral – írja a TSZN.
A portálnak a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnál (RNBO) elmondták, már nincsenek problémáik a személyi állomány feltöltésével, újabb behívókra csak a sorköteleseknek kell számítaniuk. Andrij Liszenko, az RNBO információs központjának szóvivője a hírműsornak egyenesen azt mondta, nagyon nagy „toborzási forrással” rendelkeznek. „Nem szükséges összefogdosni, üldözni egyeseket, hogy behúzzuk őket. Még gondot is okoz, hogy hová tegyük az embereket, akik szeretnének bekerülni az ATO-ba és védelmezni államunk függetlenségét” – közölte.
Jelenleg a hadkiegészítő parancsnokságok az utolsó behívottakat és önkénteseket fogadják. Hogy a harmadik mozgósítási hullámot követi-e egy negyedik, azt egyelőre nem tudni, erről a parlament és az államfő hivatott dönteni.

(tsn.ua/Kárpátalja)

 

Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 
comments
Facebook Social Comments

Ukrajna

Annyi a tűzszünetnek: Kiújultak a harcok Donyecknél

Annyi a tűzszünetnek: Kiújultak a harcok…

Csaknem hat százalékkal esett az ukrán ipari termelés

Csaknem hat százalékkal esett az ukrán i…

Ukrán miniszterelnök: Putyin célja lerombolni Ukrajnát

Ukrán miniszterelnök: Putyin célja lerom…

Újabb orosz konvoj lépett be Ukrajnába

Újabb orosz konvoj lépett be Ukrajnába

Maszkos fegyveresek forgatták fel az orosz nyelvű lap szerkesztőségét

Maszkos fegyveresek forgatták fel az oro…

Elhalasztják az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás életbe léptetését

Elhalasztják az EU-ukrán szabadkereskede…

Prev Next