YT Revista - шаблон joomla Форекс
Nyomtatás

Visszaállítják a sorkötelezettséget Ukrajnában

Tweet
Megosztom az ismerőseimmel
23

Két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajzsk városánál folyó harcokban - közölte Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva.

Közben médiajelentések szerint a védelmi tanács úgy határozott, hogy vissza kell állítani a sorkötelességet Ukrajnában, és ősszel sorozást kell tartani. A sorkatonai szolgálatot Viktor Janukovics posztjáról eltávolított volt elnök szüntette meg, az utolsó sorozás tavaly ősszel volt a kelet-európai országban.

"A felelősséget az Ilovajszknál kialakult helyzetért nagy mértékben annak a két egységnek a tagjai és parancsnokai viselik, akik önhatalmúlag elhagyták állásaikat, veszélybe sodorva ezzel bajtársaik életét" - fogalmazott Porosenko. Az államfő ugyanakkor nem fedte fel mely alakulatok, és milyen egységei dezertáltak.

Ilovajszknál már csaknem egy hete vannak heves tűz alatt a város "felszabadításáért" küzdő önkéntesek és hivatásos katonák, akik folyamatosan erősítést, fegyvereket és lőszereket követelnek az ukrán államfőtől és a védelmi minisztériumtól. Előző nap az Ilovajszknál harcoló Dnyipro-1 önkéntes alakulat parancsnoka, Volodimir Paraszjuk a Facebook-on azt közölte, hogy tüzérségi támogatást kaptak, és elkezdték visszaszorítani a szakadárokat. Paraszjuk közölte, hogy kedden súlyos veszteségeket szenvedtek, az alakulat négy tagja vesztette életét és 14-en sebesültek meg. A héten Szemen Szemencsenko, a Donbasz önkéntes alakulat parancsnoka is sürgős erősítést kért Ilovajszkhoz.

Porosenko hangoztatta, hogy az Ukrajnába behatolt orosz csapatok a szakadárok megsegítésére érkeztek, mivel az utóbbi időkben az ukrán terrorellenes erők komoly harci sikereket értek el az oroszbarát szeparatisták elleni harcokban. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két hónap alatt az ukrán fegyveres erőknek köszönhetően jelentősen összezsugorodott a harcok sújtotta terület.

"A terrorista banda megmentésére hadoszlopok hatoltak be Oroszországból nehézfegyverzettel, nagy mennyiségű egyéb fegyverekkel és az orosz reguláris hadsereg katonáival azon a határszakaszon, amelyet nem mi tartunk ellenőrzésünk alatt" - szögezte le az elnök.

Kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai helyzet rendkívül súlyossá vált, de - mint mondta - "kontroll alatt tartható". Ezért arra kért mindenkit, hogy ne essen pánikba, hogy "hideg fejjel és józan ésszel" hozzák meg a közös döntéseket a további lépésekről.

Az elnök meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna képes megvédeni önmagát.

Az államfő tájékoztatása szerint csütörtökön első alkalommal volt vezérkari szintű konzultáció Ukrajna és Oroszország között, amelyen a katonai foglyok cseréjéről és a határvédelem erősítéséről tárgyaltak.

Porosenko közölte, hogy várhatóan szombaton konzultációkat kezdenek egymással az ukrán és az orosz határőrszolgálat képviselői is. Az elnök az ukrán határőrség vezetésének feladatául szabta a kelet-ukrajnai határátkelők újbóli megnyitását, és megállapodást a közös ukrán-orosz járőrözésről.

hirado.hu


Tetszett a cikk?

Kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 
comments
Facebook Social Comments

Ukrajna

Durva lépéseket jelentett be az ukrán jegybank

Durva lépéseket jelentett be az ukrán je…

Az ukrán hadsereg feladta a luhanszki repülőteret

Az ukrán hadsereg feladta a luhanszki re…

Putyinnak nem kell Kelet-Ukrajna

Putyinnak nem kell Kelet-Ukrajna

Ukrajna: Oroszország békés rendezést akar, miközben katonái ukrán területen harcolnak

Ukrajna: Oroszország békés rendezést aka…

Így akadályozzák meg Putyin előrenyomulását?

Így akadályozzák meg Putyin előrenyomulá…

Nyilvánosan aláztak meg egy nőt az ukrán szeparatisták

Nyilvánosan aláztak meg egy nőt az ukrán…

Rendkívüli ülést tartanak az uniós országok brüsszeli állandó képviseletét vezető nagykövetek

Rendkívüli ülést tartanak az uniós orszá…

Ukrajna néhány óráig korlátozta a Krím félsziget áramellátását

Ukrajna néhány óráig korlátozta a Krím f…

Putyin: Kijev nem akar tartalmas párbeszédet folytatni a szakadárokkal

Putyin: Kijev nem akar tartalmas párbesz…

Nem lesz orosz katonai beavatkozás Ukrajnában

Nem lesz orosz katonai beavatkozás Ukraj…

Prev Next