Búcsúzik Tóth István főkonzul

Augusztus végén távozik állomáshelyéről Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja, akinek lejárt a megbízatási ideje. A diplomatát ennek apropóján kárpátaljai éveinek összegzésére kértük.

 

– A kívülálló számára is egyértelmű, hogy mozgalmas időszaka lehetett életének az elmúlt négy esztendő. Mi hagyta a legmélyebb nyomot önben a történtekből?

– Valóban, életemnek egy mozgalmas időszakán vagyok túl. Sikerként könyvelhető el, hogy a közelmúltban gördülékenyen zajlottak le konzulátusunkon a magyarországi parlamenti választások. Kétségtelenül történelmi pillanatok voltak ezek, hiszen először szavazhatott együtt a Kárpát-medencei magyarság határon innen és túl. Jó volt látni, milyen méltóságteljesen, büszkén jöttek el leadni voksukat az emberek. Az alatt a két hét alatt, amíg le lehetett adni a borítékba zárt szavazatokat, szinte szünet nélkül, reggeltől estig érkeztek a választók a konzulátusra. Utólag jó tudni azt is, hogy a határon túliak bölcsen éltek a választás lehetőségével, szélsőségesekre nemigen adták a voksukat.

Különböző projektek is megvalósultak itteni működésem ideje alatt, s elégedett vagyok, hogy részese lehettem ezeknek a folyamatoknak. Talán két esztendeje indult el a magyar Külügyminisztérium által is támogatott Keleti Partnerség program, amelynek keretében a kárpátaljai megyei vezetés és a KMKSZ közreműködésével, dr. Brenzovics László koordinálása mellett hetvennél is több itteni magyar tannyelvű iskolát, óvodát, egyéb oktatási és kulturális intézményt sikerült felújítanunk. Történt mindez úgy, hogy a lebonyolításnál pártszempontok nem játszottak szerepet.

Ugyancsak nagy sikernek tartom, hogy idén elkezdődhet az a program, melynek keretében a magyar Külügyminisztérium támogatásával Budapest Főváros Levéltárának szakemberei hozzáláthatnak a Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár beregszászi fiókjában tárolt anyagok digitalizálásának. Legalább ennyire fontos, hogy a közeljövőben – ugyancsak a Keleti Partnerség program keretében – megkezdődhet a levéltári épület felújítása, amivel javítani lehet az ott tárolt anyagok megőrzésének feltételein. Ezzel óriási történelmi kincset menthetünk meg az enyészettől!

Nehéz időket is átéltünk-átélünk természetesen, hiszen a 2013 óta a kijevi főtéren, a Majdanon, majd az ország keleti részében zajló események az itteni magyarságot is súlyosan érintették. Reméljük, hogy ezeket a konfliktusokat mielőbb sikerül lezárni.

– A beregszászi magyar konzulátus, illetve munkatársai az elmúlt években elmaradhatatlan szereplőivé lettek a helyi magyar közéletnek. Miből fakad ez az elkötelezettségük?

– Konzulátusunk valóban szívesen vett és vesz részt ma is minden olyan helyi rendezvényen, amelyre meghívást kapunk. Ezeket túlnyomó többségükben magyar szervezetek, intézmények szervezik. Az állandó „jelenlét” természetesen azzal jár, hogy munkatársainknak a hétvégéken is helyt kell állniuk, de ezt a szombatokat és vasárnapokat felemésztő pluszmunkát mindegyikünk egyfajta küldetésnek tekinti, amely hozzátartozik a konzulátus itteni speciális feladataihoz. Visszagondolva a legutóbbi esztendőre, a szabadságot leszámítva mindössze két olyan hétvégére tudok visszaemlékezni, amikor semmilyen rendezvényen nem vettem részt. Ennek csak örülni lehet, hiszen azt jelenti, hogy bár nehéz körülmények között élünk, akadnak problémák, de igenis van magyar élet Kárpátalján, melyben nagyszerű dolog részt venni.

– Önök nem csupán passzív résztvevői ennek a kárpátaljai magyar életnek. Számos rendhagyó kezdeményezés köthető a beregszászi magyar konzulátushoz az utóbbi néhány évben.

– Valóban sikerült megvalósítani néhány elképzelésünket. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a főiskolával együttműködve megrendeztük például a lengyel–magyar barátság napját, melynek témája a két nép összetartása volt a második világháború idején, amikor a lengyelek Kárpátalján keresztül menekültek a német megszállók elől. Ugyancsak nagy sikere volt a tömegeket megmozgató roma napnak. Nem volt még példa a konzulátus történetében arra, hogy minisztériumi tisztviselők, szakemberek részvételével hívjuk fel az érintettek figyelmét a kárpátaljai, a beregszászi magyar ajkú cigányság helyzetére abban a reményben, hogy a megszólítottak tapasztalataikat kamatoztatni tudják, amikor a különböző támogatási, felzárkóztatási projektek kidolgozására kerül sor. Szintén nagy élmény volt számomra, hogy megemlékezvén a holocaustról az itteni zsidó közösség bevonásával két konferenciát rendezhettünk Huszton, illetve itt, Beregszászban, ahol a zsinagógát is sikerült felújítanunk a magyar állam közreműködésével. Elégedettséggel töltött el, hogy a helyi zsidóság úgy érezte, nem egyszerűen kipipálandó rendezvények voltak ezek az alkalmak.

– Hogyan alakult kapcsolata a helyi hatóságokkal, intézményekkel, szervezetekkel?

– Örömmel számolhatok be róla, hogy konzuli kerületem teljes területén, azaz Rahótól egészen Beregszászig kitűnő kapcsolatokat sikerült kialakítanom a helyi állami közigazgatási és önkormányzati vezetőkkel. Örömömre szolgált, hogy Jaroszlav Dumint, Rahó polgármesterét a helyi magyar nyelvű iskolai oktatásban szerzett kiemelkedő érdemeiért és a hagyományápolás széles körű támogatásáért magyar állami kitüntetésre terjeszthettem fel. Ugyancsak szép példája együttműködésünknek a helyi hatóságokkal, hogy tavaly dr. Orosz Ildikó kezdeményezésére Huszton Bethlen-napot rendezhettünk, amire a város áldását adta. Korábbi polgármestere miatt Huszt köztudottan problematikus városnak számított a magyarság számára, de a mostani városvezetés szívesen fogadta kezdeményezésünket, s jó visszhangja volt a rendezvénynek a többségi, azaz az ukrán lakosság körében is.

Bár itt, Beregszászban kicsit távol vagyunk Ungvártól, folyamatosan jó volt a kapcsolatom a megyei adminisztráció és a megyei tanács vezetőivel. Tárgyalásaink során mindig őszinte együttműködési szándékot éreztem a részükről a Magyarországgal való kapcsolattartás tekintetében. Biztató, hogy a jelenlegi válsághelyzet ellenére nem ritkulnak a magyar vezetők kárpátaljai látogatásai, sőt még gyakoribbakká váltak, s változatlan a kárpátaljai vezetők törekvése is, hogy megfelelő kapcsolatokat ápoljanak Magyarországgal. Távozva állomáshelyemről azt kívánom, hogy ezek a törekvések és szándékok a jövőben se változzanak.

Természetesen napi kapcsolatot tartottunk fenn az itteni magyarság szakmai és politikai érdekvédelmi szervezeteivel, a civil szférával, az egyházakkal is. Örömmel figyeltem ittlétem alatt e szervezetek fejlődését, izmosodásukat, s azt kívánom a kárpátaljai magyaroknak, hogy hasonló eltökéltséggel fejlesszék, erősítsék szervezeteiket a jövőben is, mert ez megmaradásuk egyik záloga. Ebben a munkában mindenkor számíthatnak Magyarország támogatására.

– Maradéktalanul sikerült megvalósítania azokat az elképzeléseket, amelyekkel négy évvel ezelőtt elfoglalta állomáshelyét, vagy maradt hiányérzete?

– Ha hiányérzetem nem is maradt, azt látni kell, hogy főkonzulként az ember folyamatosan indít útjára, valósít meg és zár le újabbnál újabb kezdeményezéseket. Most tehát, amikor megbízatásom véget ért, úgy távozom innen, hogy számos folyamatban lévő ügyet hagyok az utódomra. Tudnivaló, hogy a főkonzul munkája nem egyszemélyes tevékenység, hanem csapatmunka. Ráadásul az évek során olyan feladatok hárultak rám, olyan lehetőségek tárultak fel előttem, amelyekre kinevezésemkor nem is gondolhattam, vagyis a valóság sok tekintetben meghaladta az elképzeléseimet.

Az emberben persze mindig ott bujkál az érzés, hogy dolgozhatott volna jobban és többet is, de úgy érzem, van, amit sikerült megvalósítanom. Például kezdettől eltökélt szándékom volt, hogy „közvetítsem” Kárpátaljára a magyar kultúra valódi értékeit, s ha arra gondolok, hogy az elmúlt években az itteni közönség láthatta-hallhatta például a Ghymes Együttest, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészeket vagy a Fonó Együttest, talán elmondhatom, hogy nem vallottam szégyent.

– Búcsúlátogatása alkalmával Valerij Luncsenko kormányzó reményét fejezte ki, hogy a jövőben sem szakadnak meg kapcsolatai Kárpátaljával. Mi is remélhetjük ugyanezt?

– Csak a konzuli megbízatásom jár le, azt elképzelni sem tudom, hogy megszakadnának azok a barátságok, kapcsolatok, amelyek ehhez a vidékhez kötnek. Szeptembertől csupán a lakcímem változik, Kárpátalja és az itteni emberek iránti szeretetem változatlan marad.

szcs

karpataljalap.net

Tetszett a cikk?